Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VARROGATTAM

2012.11.03

fuggony2.jpg

Nagyon  beleszerettem ebbe az új dizájnba, a retró csipkés....rózsás cuccokba!

Nosza "nyakamba is vettem" a netes webáruházakat, megfelelő anyagért és madeira csipkéért.
Két hónap keresgélés - emailozás és telefonálgatás után sikerült olyan cuccokat vennem hozzá, amilyeneket elképzeltem.

A varrás már szinte gyerekjáték volt az előkészületekhez, és az  anyagbeszerzés után!

Így a hosszú hétvégét én erre  használtam fel, hogy az őszi nagytakarítás után - már a megújult konyhámnak örülhettem, és megvarrtam - először csak egy párnát.

sajat-munka.jpg

Kicsit változtattam a második párnánál - egyszerűsítettem és a felső madeira csíkot kihagytam.
Így egyszerűbb volt megvarrni is - és így is tetszetős lett.

p101000644.jpg

A függöny már nagyobb falat  volt, és igaz lett a barátnőm jóslata, hogy:

"csak akkor lesz szép igazán egy varrott darab - ha legalább egyszer el lett bontva"

  • hát ez el lett bontva..... :) Sőt mikor elkészült mosás  és vasalás után, összehúztam beállítottam, akkor derült ki, hogy  kb 8 centivel hosszabb mint szerettem volna.  Hiába mondta a papa, hogy nem bántsam szép ez így is...
    Nem nyugodtam bele, mert tudtam hogy ez akkor már így marad.....és csak megcsináltam - juszt is !!!!!
                     

  •                            

    fuggony1.jpg

                                           

  • sokat kellett fércelni....esténkét így néztem a TV-t..

                                                                                                              

fuggony-parna3.jpg

                     ….és ilyen lett – én meg vagyok elégedve magammal :D

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

banyai.krisztike@gmail.com

(Krisztina Mné, 2013.04.14 16:05)

Ez gyönyörű!!! Nagyon ügyes vagy!

2071 páty

(krén magdi, 2013.04.03 18:19)

Ez valami gyönyörű lett gratulálok!!!! Verácska a végén nem csak a sütéshez hanem a varráshoz is kedvet csinálsz . A munkatársaktól egy szuper varrógépet kaptam nyugdíjba vonulásomkor, úgy hogy jöhetnek az ötletek. A gép még nincs felszentelve!

pihes@freemail.hu

(Éva, 2013.04.03 18:13)

Szép lett.

GRATULÁLOK

(Meli, 2012.11.05 13:49)

Veronika ez nagyon szép lett! Nagyon ügyes vagy :-) Imádom ezeket a romantikus mintákat én is .Puszyka

Re: GRATULÁLOK

(Melinda, 2012.11.05 23:48)

Örülök, hogy tetszik..... hasonló az ízlésünk :)

Simon Ági

(www.alliteracio.eoldal.hu, 2012.11.04 12:49)

Nagyon szépek lettek, rendkívül ügyes vagy Verácskám!!
NAGYON TETSZIK az összkép!! :)

Puszi! :*

Re: Simon Ági

(alliteráció, 2012.11.04 21:02)

Szia Ágikám! Köszi a látogatást és örülök, hogy tetszik.....majd élőben is megnézed :) ok ??? puszi :*

ildiko@citromail.hu

(mamo51, 2012.11.04 09:43)

Gratulálok a türelmedhez és a szép munkádhoz! pusza

Re: ildiko@citromail.hu

(Mamóka, 2012.11.04 12:15)

Szia drága Mamó!! Köszönöm a látogatást és örülök a véleményednek.... puszi :D

facebook

(Frony ,mamka, 2012.11.03 23:53)

jujj!!!! nagyon klassz lett!
épp olyan, amilyennek megálmodtad, megbeszéltük!!!!!
és meg kell mondanom, itt is fehéresnek tűnik az alap!!!hihihihihi
ügyes vagy, és nagyon jó tanonc!!!!
gratula!

Re: facebook

(MAMKA, 2012.11.04 12:14)

Próbáltam hű maradni az elképzelésemhez, de ennek az alapszíne sajnos nem fehér lett!!! De már belenyugodtam ebbe a tojáshéj színbe is....és nagyon örülök hogy így sikerült, mert én valóban csak tanonc vagyok. Puszi :D

sportlady47@gmail.com

(Mosoly, 2012.11.03 20:53)

Csodás lett Verácskám, nagyon ügyes vagy!!

Re: sportlady47@gmail.com

(Magdika , 2012.11.03 21:30)

Köszönöm Magdika...én is örülök neki!!!!

 

 

Profilkép



Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Augusztus / 2017 >>


Statisztika

Most: 2
Összes: 103343
30 nap: 1279
24 óra: 43